Tartály (Rock Best Of)
A többszörös arany- és platinalemezes Kerozin poénos, őrült dalaival, szövegeivel és legtöbbször telt házas fellépéseivel a kezdetektől fogva a közönség egyik kedvenceként vált ismertté. A kezdeti duó formáció az évek alatt teljes zenekarrá nőtte ki magát és közel ezer fellépésen van túl a csapat a kezdetek óta. Szinte az összes kisebb-nagyobb helyen megfordult már a magyar lakta területeken a sportcsarnokoktól kezdve, a klubokon, diszkókon, falunapokon és vidéki művházakon keresztül, a Sziget Fesztiválig, illetve a különböző Rock fesztiválokig. Az 1998/99-ben ismertté vált formáció alapítótagjai pár évvel korábban találkoztak a debreceni filmszinkron stúdióban, ahol Axel az angol-szakos egyetemi tanulmányai mellett stúdióvezetőként (egyben fordító-szövegíróként, szinkronrendezőként és szinkronszínészként) dolgozott. Szabadidejében különböző együttesekkel készített felvételeket. A duóként indult csapat másik alapítótagja és egykori billentyűse Mosquito egy szinti-pop banda billentyűseként zenélt akik felkeresték ezt a stúdiót, hogy rögzítsenek pár dalt. A Kerozin megalakulása előtt Axel Tv műsorokat vezetett több vidéki televízióban és éveken át rock-bandákban énekelt. 1993-ban (a Kerozin megalakulása előtt 5 évvel) már megjelent szerzői kiadásban az akkor még gimnazista énekes együttesének Demo anyaga. A President Vad Kelet című anyagának elkészítése után Axel kiszállt a csapatból miután rockzenéjükkel éveken át (a kisebb sikereken túl) hiába kerestek kiadót. (A President 1992-ben megnyerte rock kategóriában a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei Ki mit tud? tehetségkutató versenyt.) Az ezredfordulóhoz közeledve, a techno korszak virágkorában a legegyszerűbbnek tűnt ötvözni a két teljesen különböző műfajt melyet a Kerozin alapítótagjai külön-külön képviseltek. Ez abból állt hogy az érces hangú énekes dalaira az addig megszokott rockzene helyett digitális alapokat készítettek torz gitárokkal ötvözve. Akkor még Overdrive néven együttest alapítottak. Az Overdrive (vagyis túlvezérlés) nem más mint a gitártorzító neve melyet az ének sound eltorzítására használtak. Dalaikkal rengeteg helyen házaltak, de egyértelmű választ sehol sem kaptak. Végső elkeseredésükben felkeresték a Joyride Produceri Irodánál Tabár Istvánt, az egykori Exotic zenei lelkét. Két éven át kitartóan jártak a nyakára és ostromolták felvételeikkel. Egy fellépés alkalmával a Kismalac, kismalac engedj be! felkiáltással kezdték hergelni a közönséget. A hatás nem maradt el. A buli után már másnap munkához láttak és 1998 nyarán megszületett a Kismalac. Ezzel egy időben nevüket Kerozinra változtatták. Az első években magukat a Techno-Punk műfajba sorolták, ami ötvözte a Disco modern műfajait (techno, house, trance, elektro) némileg a punk-rock elemeivel és szövegvilágával. ’98 őszén szerződést ajánlott nekik a BMG kiadó. Axel ekkor a diploma helyett a lemezszerződést választotta és abbahagyta egyetemi tanulmányait. November második felében megjelent első albumuk a “Kismalac”! Még ebben az évben elkészült első klipjük. A Kismalac sikerét hűen tükrözte hogy 1999 februárjában a második klip illetve maxi, a Da Da Da elkészültekor az album már az aranylemez küszöbén állt. '99 Júniusában készült el az újabb klip a Full House téboly c. dalra. Az évezred végére a csapat már egyre nagyobb népszerűségnek örvendett szerte az országban, sőt külföldi meghívásokat is kaptak. Ősszel elkészítették második nagylemezüket. Eredetileg az album a Nagypapa punk volt címet viselte volna, miután azonban nem kapták meg a feldolgozás jogát az egykori Manfred Man slágerre, a Doo-Wah-Diddy-re, az album tüntetőleg a Durva didi címet kapta. 2000 február elején kiadták az albumról a Durva Didi kislemez és klip után a második maxit a Hugacsaka c. dalra. Ezzel egy időben készült el a dal koncertklipje, illetve egy remix video. A Hugacsaka sikerei után újabb maxi és videoklip következett az egykori Adriano Celentano dal az Azzurro Kerozin féle verziójára, majd 2000 őszén a Nagypapa punk volt c. nótára. A klipforgatás utáni napon szept. 29.-én, Szent Mihály napján a zenekar autóbalesetet szenvedett. Axel súlyos sérülései miatt a bulik egy időre (3 hétig!!!) szüneteltek. Ekkor több cikk is megjelent melyben Axel gyógyulását orvosi csodaként emlegették. Év végén a Kerozin, az ordibátor gyors és csodával határos felépülésének köszönhetően, újult erővel indul bevetésre bár nem ment minden simán még ezek után sem. A csapat ez időtájt szerződésbontásról vitázott az addigi management-el. A folyamatos jogi hercehurcák hosszan elhúzódtak míg végül 2001 júliusában már semmi akadálya nem volt hogy megjelenhessen a harmadik nagylemezt beharangozó első maxi a Halál a Májra! Abaházi Csaba, a legendás Sing-sing együttes egykori énekesének (és egyben a Danubius rádió népszerű műsorvezetőjének) vendégszereplésével. 2001 novemberében jelent meg a Kerozin harmadik albuma Ki a góré? címmel. Ezután a Nelly az elefánt c. maxi következett. 2002 nyarán a duó az élő koncertek erejéig bővült egy gitárossal és egy dobossal. A Guantanamera klipjében már a négyes formáció látható. Ezzel a duó formáció végérvényesen kinőtte magát. A csapat rock- és motoros fesztiválokon is megjelent a dalok felélesztett, áthangszerelt verzióival. 2002-ben és 2003-ban a csapat zárta a Sziget fesztivál programját a Pop színpadon. 2002 Őszén elkezdődtek az együttes negyedik nagylemezének felvételei, melyen a csapat addig ismeretlen arcáról mutatkozott be, ugyanis az anyag nem más mint egy karácsonyi album, amin egy csomó ismert és ismeretlen karácsonyi dal szerepel. Jó pár saját szerzemény, népdalok, feldolgozások illetve magyar nyelven nem ismert népszerű karácsonyi nóták de pár angol nyelvű felvétel is helyet nyert a Boldog Karácsonyt! c. albumon. Az anyag szezonális jellegénél fogva korlátozott példányszámban jelent meg. Ezek után a klipek és új maxik is szüneteltek egy időre mivel Mosquito az együttes addigi zenei felelőse külső munkákba vetette bele magát és elkészítette a Kerozin által patronált Desperado Gyere és álmodj! c. albumát. 2004-től az egykori techno-punk duó formáció két tagja a zenei stílusbeli ellentétek és a külső munkák összeegyeztethetetlensége miatt külön-külön folytatta útját. Mosquito a csapat addigi szintise különböző pop produkciók zenei producereként a stúdiómunkáknak szentelte idejét, Axel a csapat frontembere pedig egyedül vette kezébe az új együttestagok verbuválását. 2006 nyarán A Rémálom visszatért! és négy pop lemez után megjelent az újjászületett Kerozin első Rock albuma! Ezzel a csapat felhagyott az addigi digitális hangzással. 2006 Novemberében megjelent a Bocsáss meg! c. kislemez és elkészült a dal videoklipje. A kezdeti stílus innentől kezdve már a múlté, hiszen Axel és csapatának kedvenc hangszere immár a gitár, a basszusgitár és a dob! Igazi erőteljes rock zenét hallhatunk az új Kerozin korongon és az élő lemezbemutató koncerteken. A Kerozin védjegyének számító együtt éneklős himnuszok az élő koncerteken is felcsendülnek csak egy kicsit morcosabban, vadabbul, még bulisabban. Axel a gyerekkori barátaival, a President egykori tagjaival Kerozin és a Lúzerek néven kezdte el a próbákat ebben az évben az élő koncertekre. Ezzel a formációval készült el október 23. tiszteletére a Békés tüntetés! c. dal. A választások előtt pár nappal elkészült a Kerozin és a Lúzerek - Ha elnök lehetnék... c. dalának újrakevert változata. Read more on Last.fm. User-contributed text is available under the Creative Commons By-SA License; additional terms may apply.

Halál A Májra - Radio Edit
Kismalac
Nagypapa Punk Volt
Nelly Az Elefánt
Halál a májra!
Bonnie És Clyde
Bonnie and Clyde
Békakirály
Hugacsaka
Többet sosem iszom
Bocsáss meg!
Azzurro
Da Da Da
Bonnie & Clyde
Halál a májra
Ember
Durva Didi
Meghalok érted
Ünnepeljük A Karácsonyt! - Fa La La La La La La La La
Mindhalálig party
Full House Téboly
10 Kicsi Rénszarvas
Hip hip hurrá!
Nagypapa punk volt - 2006 rock verzio
Ha elnök lehetnék
Guantanamera
Hugacsakahuga
Nagypapa punk
Kismalac - 2006 rock verzio
Rudolf, A Vörös Orrú Rénszarvas
Azzuro
Finálé
Azzuro - Video Verzió
Hiphip hurrá!
Rock me Amadeus
Dá, Dá... - Video Version
Ki A Góré?
Padlógáz
Intro
Szilveszter A Hóember
Guntanamera
Miért Vagy Hülye?
Halal A Majra
Dá, Dá...
Lexebb rémálom
Hip hip hurrá
Kerozin
Jön A Télapó És Szétrúgja A...
Ha Hazudnom Kell
Rambo - Tánc
label_stop_radio